Öt nappal a halál után

 Elvesztés

Gyönyörű nyári nap volt a teámat szürcsölgetve álltam kint a teraszon egy croassan társaságában. Elmerengve falatoztam, szemem előtt táncoltak az emlékeim, amikor még itt volt velem. Mintha csak egy szobor lettem volna ebben a világban, nem érzékeltem, ahogy a kocsik elszáguldanak a főúton, a madarak csiripelését tompának és suttogásnak hallottam a szememmel homályosan láttam az engem körülölelő természetet. Boldogok voltunk szerelmesek, de a hadsereg közbeszólt.
Pontosan 8 órakor szokott jönni a postás fiú, aki az Ő leveleit hozza nekem minden csütörtökön.
Mint most is hűségesen vártam rá, de nem jött el, nem estem pánikba csak vártam és vártam. 
Ránéztem az órámra és úgy döntöttem sarkon fordulva bemegyek a lakásunkba, amikor meghallottam a nevemet magam mögül.
A mindig vidám fiúnak ma nem volt mosoly az arcán, megijedtem. Rossz hírre számítottam, de Ő újra mosolyra derült, ahogy megpillantott.
- Meghoztam a levelét Baekhyunie hyung
- Köszönöm Kevin – a kis boríték halvány rózsaszín volt, mint mindig. Ez az aprócska levél volt számomra az egyetlen, ami minden egyes nap elhozta nekem a vigaszt, a boldog pillanatokat, a reményt, hogy hamarosan haza jön és minden a régi lesz.
- Várjon! Van itt még valami. Ezt a dobozt a levél mellé küldték - nyújtotta felém majd mosolyogva elköszönt és tovább tekert a lila biciklijén. Izgatottan mentem vissza a házba, óvatosan nyitottam fel a borítékot, eddig minden egyes lapot, fecnit elraktam, amit tőle kaptam. 
Mikor szétnyitottam a papírt meleg mosoly terült szét arcomon, azok az idétlen betűi annyira hiányoztak már.
„ Drága Baekhyun
Tudom, hogy mindig leírom, de el sem tudod hinni mennyire, hiányzol nekem. Szeretlek és ha nem vagyok terepen csak rád gondolok. Tegnap megérkeztünk egy másik menekült táborba. Tudom nagyon aggódsz, de biztosítani szeretnélek minden a legnagyobb rendben van. Persze, ez a kialakult helyzetről ez nem mondható el, de bízz bennem. Lassan haza engednek, és együtt lehetünk, jó lenne végre megismerni a szüleidet. Biztos nekik is nagyon hiányzol már. Kicsit izgulok,a ti országotokban minden más lehet, de sokat tanultam tőled és hálás vagyok a szüleidnek, hogy ilyen csodálatos embert tudhatnak magukénak. Tudom, nem ez a legmegfelelőbb formája, de szeretném azt a gyűrűt rajtad látni, ha végre megérkeztem. Veheted elő eljegyzésnek is akár. Biztos gyönyörűen mutat a formás kis kezeden.
Mellesleg, úgy tudom, hogy karácsonyra már otthon leszek! Szeretlek, ölellek Dylan”
Faltam a sorokat, minden mondat egyre izgatottabbá tett. Az utolsó pár sor pedig teljesen kábulatba ejtett. Remegő kezeimmel nyitottam ki a picike dobozt. Egy ezüst gyűrű csillogott benne picike türkiz kő szívecskével a közepén, ha itt lett volna Dylan biztos nyakon csapom, amiért egy nőies gyűrűt kaptam tőle, de így az életemnél is jobban féltettem. Miután az ujjamra húztam percekig gyönyörködtem benne.Gondolatban már az oltár előtt mondtam ki a boldogító „igent”

***********

Borongós volt a reggel nagy vihar készülődött. Az emberek igyekeztek visszahúzódni vackukba, hiszen a hűvös szél minden erejével igyekezett bejutni a kis réseken, hogy a kellemes meleget dermesztő szorongássá váltsa. 
Indokolatlan rosszkedv kerített hatalmába, hiába voltam boldog az első hótól, hiába voltam kisimul és kipihent. Élvezhettem volna a szabadságom, de letört voltam. Mintha elvesztettem volna valakit. Összeszedtem magamat kislattyogtam a konyhába és lefőztem az elmaradhatatlan reggeli kávémat. 
Félnyolc... Ujjaimmal türelmetlenül dobogtam a tölgyfa asztalon bámultam a kibuggyanó kávécseppeket. Nem értettem, mi történik körülöttem, miért fáj ennyire kegyetlenül a lelkem.
Ma nem jött a postás fiú. Elmaradt egy levél, a rózsaszín boldogság, helyette szürke nyugtalanság töltötte meg a teret. 

**********
Ma reggel a szokottnál hamarabb érkezett a posta. Nem Kevin volt, akit mindig mosolyogva várok, helyette egy idősödő köpcös kisöreg terepszínű ruhában állt mereven előttem. 
Már innen sejthettem volna, hogy a mai csodálatos hír elmarad, hogy Dylan mégsem jön haza, nem fogja megkérni a kezem, az ígért látogatás Koreában elmarad és a legfájóbb dolog, hogy nincs többé.
Ketyegőm fájdalmasan lüktetett a helyén, lassan nem kaptam levegőt a torkomban növekvő gombóc már szinte fojtogatott. 
- A személyes holmikat a napokban kiküldjük önnek és pár napon belül pedig tisztességes temetést kap. Igyekszünk minden hozzátartozóját értesíteni a hírről – nem igazán fogtam fel mit mond, nehezen jutottak el a szavai hozzám. Nem tudtam és nem is akartam elfogadni a tényeket. 
Átkoztam mindent, ami Amerikához köthető, átkoztam magam, hogy miért költöztem ide, miért kellett lázadnom és magam mögött hagynom az otthonom.  Mit kezdek majd magammal ezután? Gondolkoztam a halálon, de Dylan nem akarná. Nem ezt a sorsot szánta nekem, Ő erre is felkészült volt. Fejemben csengett a mondata „Ha bármi történne és én már nem lennék, gyászolj meg és éld az életed egy olyan férfi mellett, aki mellett igazán boldog lehetsz, aki eleget küzd érted és megérdemel. Ne pazarold el a szép éveidet a szomorúsággal, ne feledd, a leggyönyörűbb akkor vagy mikor nevetsz”
Apró mosoly jelent meg szám szélén, de fájdalmasan lekonyult és az eddigi összegyűlt könnyeim zuhatagként indultak meg szememből. 

********


Furcsa volt repülőre ülni. A felhőket szuggeráltam, amint a repülőgép szárnya széttépi a fehér puhának tűnő kis báránykákat. Ez a jelenet kísértetiesen hasonlított az én darabokra hullásomhoz.
Hiába volt meg a temetés, hiába fogadtam el az agyamban, hogy elment nincs többé, hiába adtam el mindenem, ami csak hozzá kötött egy valamit kivéve és hiába hagytam ott a lakásunkat, nem éreztem jobban magam. 

Kényszeredetten mosolyogtam mikor anyukám videó hívást kezdeményezett.
- Estére már otthon leszek és sajnálom, hogy újra a nyakatokon leszek 
- Baekhyun kicsikém már nagyon hiányzol nekünk. Nagyon sajnáljuk, ami Dylannel történt, de már jobb helyen van és fentről vigyáz rád, ahogy eddig is tette. Már nagyon várunk és légy erős kisfiam! A barátaid is tudnak az érkezésedről, Ők is melletted vannak. Soha nem leszel egyedül – anyukám szavai őszinte mosolygásra késztettek. Tudtam én, hogy igaza van hisz Ő is keresztülment már ezen mikor testvérem apukáját elvesztette. 
Ha ő nem ment volna el, én valószínűleg meg sem születtem volna. Könnyek gyűltek a szememben és ez volt az a pillanat, mikor azt kívántam, bár meg sem születtem volna. 
Mikor kinyitottam a szemem, nem volt változás, ugyan úgy csücsültem a földön és vártam, hogy elteljen az átszállásra kiszabott idő a szívemben kongó üresség és fájdalom érzelmei váltakoztak. Gyűlöltem a boldogan ücsörgő párokat, fintorral néztem mindenkire, aki önfeledten nevetett és jól érezte magát. 

Pedig én nem kértem olyan nagy dolgot, csak felejtést és boldogságot…
Ezzel a gondolattal szálltam fel a repülőre, titkon bíztam benne, hogy lezuhan a gép és a halottak közt leszek, de sajnos (mások szerint szerencsére) sikeresen megérkeztünk.